: Zsámbék bemutatása |
Zsámbék bemutatása
2009.09.11. 10:16

"Következik az ötödik forduló, ellenfelünk a Zsámbék SK"
A vendég együttest 1948-ban alapították Zsámbéki Munkás SE néven. 1997- ben Kollár Miklós, Fekete Sándor, Szabó István, Tuba János Elnökségi tagok és Tamássy Péter szakosztályvezető irányítása alatt sikeres időszak eredménye képen az NB II-es szereplésig jutott a csapat, majd az NB III-ban folytatta szereplését, ahol azóta is évről-évre bizonyítja, hogy helye van ebben a bajnokságban. 2002-től változott a gárda neve Zsámbék SK-ra. Három győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyen állnak csoportunkban. Kemény, harcos csapat hírében állnak.
Játékvezető: Závotka Csongor (1972.09.14) Fejér Megye
Asszisztensek: Szücs László és Becséri Gergely
Jó játékkal folytassuk a pontok gyűjtését, várjuk a szurkolóinkat!
|