Valamit szeretnék elmondani. |
Jani bácsi |
2010.01.25. 20:20 |
Nem nagy titok, de Gerinek lila színű a szíve és mindene!
Persze nem csak neki, de Vele együtt Anyué és Apué is!
Nincs olyan mérkőzés, illetve nem volt olyan mérkőzés a B csapatunknál ahonnan hiányoztak volna.
Milyen furcsa múlt időben beszélni, egy olyan játékosról, aki a második csapatunk vezéregyénisége volt, nem oly rég.
Sajnálom, hogy ha elmegy, de boldog vagyok, mert egy barátom NBI-es focistát nevelt, Fűzfa Geriből!
És ha már búcsúzni kell, ha csak jelképesen is, engedd meg ifjú barátom, hogy azt kívánjam Neked, amit eddig is kívántam mindig.
Maradj olyan nagyszerű célratörő, harcos futballista, bárhol játszol, mint amilyen itt Újpesten voltál.
Hidd el mi, akik ismertünk személyesen, minden meccsen keresünk majd az összeállításokban, és ha játszol, Neked szurkolunk.
Sok sikert kíván öreg barátod és harcostársad, köszönet minden percért, amit az Újpesti sikerekért adtál!
Hajrá Geri!
|
Privigyei Ádám a felkészülés eddigi szakaszáról és a REAC elleni mérkőzésről. |
|
2010.01.23. 21:46 |
Január 6.-án elkezdtük a felkészülést közösen az első keret játékosaival, az első napokon inkább a fizikális terhelésen volt a hangsúly, de ez ilyenkor így természetes. Később előkerültek a labdák is, volt, amikor két csoportra oszlott a társaság, ekkor inkább a technika és az alapok átskálázása volt a legfontosabb szempont. Január 18.-ától Bükfürdőn folyt tovább a felkészülés, ám mi páran itthon edzettünk tovább a második csapattal és néhány tehetséges ifistával, Mundi Viktor irányításával. Viktor nagyon profi munkát végzett velünk, egy pillanatra sem hagyta, hogy foglalkozzunk a negatív körülményekkel, ez segített minket a feladatok elvégzésében. Ezen a héten már inkább a játékszerkezet kialakítása volt a feladat, úgy érzem a pénteki mérkőzésen 1-2 megoldás már bizakodásra adhat okot. Az első félidőben véleményem szerint nem vallottunk szégyent a másodosztályú REAC ellen, hiszen a játék minden elemében felvettük velük a versenyt. A második félidőben egy kicsit átszerveződött a csapatunk, inkább a fizikális terhelés volt már ekkor a cél, érzésem szerint szétesett a játékunk, ám még így is adódott lehetőségünk a gólszerzésre. Végül vereséggel ért véget a mérkőzés, de semmiképp nem vallottunk szégyent. Összességében izgalmas, fárasztó, ám érdekes felkészülés van a hátunk mögött, remélem, a bajnokság kezdetére összeáll a csapat játéka, és az eddig megszokott játékstílusunkkal még sok örömet szerzünk szurkolóinknak.
|
REAC - Újpest Fc B 3-1 (2-1) |
|
2010.01.23. 21:32 |
Újpest FC B: Szabó B. (Budai M., 46.) − Illés (Petrovics, 65.), Litauszki, Bárkányi (Szalai, 60.), Tóvizi − Privigyei, Ganczer, Wilson, Lázár B. (Sibalin, 75.) − Gyűrű − Széki (Pfeffer, 46.)
Gólszerző: Lázár (18.), Koós (34.), Puskás (75.), Koós (16.)
|
Felklszülési mérkőzés |
|
2010.01.20. 18:06 |
Újpest Fc "B"-REAC 2010.01.22. 12:00 Fáy utca Mészöly Kálmán pálya.
"A "B" csapatunk felkészülési mérkőzésen fogadja a REAC csapatát a Vasas műfüves pályáján pénteken.Csapatunk az itthon maradt játékosokból és az U19-es együttes tagjaiból áll fel Mundi Viktor irányításával." |
Fűzfa valószínűleg sárga-feketébe öltözik |
enfocim3.gportal.hu |
2010.01.20. 18:03 |
Orvosi vizsgálattal kezdte a téli felkészülést a Lombard Pápa. Az egyénekre lebontott eredményeket nemrég kapta kézhez Véber György vezetőedző, aki nem csak ezekről, hanem a próbajátékosokról is beszélt.
„Nagyszerű híreket kaptam, ugyanis a teljes átfogó kép szerint, a csapat remek állapotban jött vissza a téli pihenőről. Életkorból fakadó eltérések ugyan akadnak, de nagyjából azonos mutatói vannak a játékosoknak, ami azt jelenti, hogy nem kell csoportokra szétbontva dolgoznom velük, hanem együtt, ugyanolyan terhelést kaphatnak. Ebből az is következik,hogy jól dolgozunk és itt van jelentősége az állandóságnak is, hiszen egy éve dolgozunk együtt. Ez nekem is remek visszajelzés arra vonatkozóan, hogy jó úton haladunk és csinálhatjuk az általam elképzelt felkészülést. A doktor úr szerint fizikális akadálya nem lesz a jó szereplésünknek és a vizsgálatokból az is kiderült, hogy az izomsérülések is nagy valószínűséggel el fognak kerülni bennünket.
A próbajátékosok közül a német-olasz kettős állampolgárságú Frisco Di Franciscótól rövid úton megváltunk.
Az Újpestről érkezett 21 éves védő, Fűzfa Gergely viszont valószínűleg a mi játékosunk lesz, szeretném, ha leigazolnánk. Ő beleillik abba a vonulatba, hogy fiatal, tehetséges játékos, akit mi szeretnénk felépíteni úgy, hogy mondjuk egy év múlva úgy beszéljenek róla, mint mondjuk most Gyömbér Gáborról." |
Frisco Di Francisco nem jelent erősítést |
//enfocim3.gportal.hu/ |
2010.01.17. 12:09 |
Szombaton csapatunk vezetőedzője döntött az elmúlt napokban pápán tartózkodó német-olasz állampolgárságú Frisco Di Francisco helyzetéről és úgy látta, hogy az olasz labdarúgó nem jobb, mint a posztján szereplők, így elköszönt a labdarúgótól.
Az újpesti Fűzfa Gergely egyelőre még maradt, akinek sorsáról szerdán hoz döntést a szakmai stáb.
A további felkészülési időszak során hétfőtől újabb próbajátékosok érkeznek Pápára. |
Interjú: Jani bácsival |
|
2010.01.01. 12:00 |
- Ki az a játékos, aki a legtöbbet fejlődött a 2009-es esztendőben?
A Barczi Dávid és a kapus Horváth Tomi, de az egész csapat óriási fejlődésen ment keresztül.
- Mikorra várható, hogy Korcsmár Zsolt után egy újabb, újpesti nevelésű játékos kerül be a csapatba? Ki lehet az az ifjú tehetség?
Mivel újpesti nevelésű játékosról van szó, három olyan játékos van, akiktől elvárom, hogy a tavaszi folytatásban már több lehetőséget kapjanak a nagy csapatban. Barczi Dávid, Fűzfa Geri, és Popovics Bertold. És Magos Matyi, Egerszegi Tomi, Simon Krisztián egy szemvillanás alatt szintén ott lehet a toppon.
- Hogyan értékeli a ’B’ csapat idei, 2009-es teljesítményét, amely felölel egy NB III-as bajnoki ezüstöt, valamint egy őszi elsőséget?
10/10 szoktuk az értékelést lerövidíteni.
Csodálatos és izgalmas hajrában tisztességes, jó játékkal hoztuk az ezüstöt, de én tudom, hogy a Srácok mikor a nyakukba akasztották az érmeket, aranynak érezték! Az őszi szezonban pedig újjá alakulva az első hely teljesen megérdemelt.
Mi várható 2010 tavaszán a „nagy”, illetve a ’B’ csapattól?
A nagy csapattól magyar kupa győzelem és a bajnokságban az 1-2 hely valamelyike. Az NBII-be pedig a B csapatunk szenzációs játékkal fog felkerülni.
Ugyanakkor legalább 4-5 ifistát beépít a csapatunkba Víg Péter edző!
Minden kedves olvasódnak és Neked Katikám BUÉK-ot kívánok!
Egy Újpest szurkoló. Jani bá.
|
Interjú: |
|
2009.12.11. 10:04 |
Popovics Bertold értékelése:
Az őszi szezont kissé döcögősen kezdte a csapat, de hamar belelendültünk. Ez várható is volt, hisz egy nagyon jó közösség is ez és jó játékosok alkotják, ezt a csapatot nem tudja elkerülni a győzelem. Meccsek inkább tőlünk függtek nem az ellenféltől, hisz mindegyik csapatnál jobbak vagyunk csak azon múlt mennyire voltunk képesek koncentrálni, és úgy látszik, hogy elég jól tudtunk, hiszen az első helyen végeztünk az őszi szezonban. Én majdnem egész évben sérült voltam utolsó pár meccsen játszottam csak, szóval az én teljesítményemet nagyon nem értékelném. Minden meccsen próbálom kihozni a maximumot nem elég, ha tehetséges vagy alázattal is párosulnia kell, akkor lesz csak meg az eredménye. Meccseken, amelyeken játszottam sokat próbáltam játékban lenni, sokat futni, kapura veszélyes lenni, többnyire sikerült is ezeket megvalósítani. Utolsó meccsen úgy éreztem, hogy már majdnem teljesen sikerült magam utolérni, azonban adtam egy gólpasszt pontrúgásból. Örülök, hogy felépültem a sérülésemből és remélem, egy nagyon jó tavaszi szezon előtt állok, állunk.
Köszönöm!
|
Interjú: |
|
2009.12.09. 19:09 |
Széki Attila gondolatai:
|
|