: Interjú: Lázár Bencével |
Interjú: Lázár Bencével
2009.10.20. 18:57

„Nagyon motiváltak voltunk.”
Csereként két gólt szereztél, az elsőt szinte a pályára lépésed után rögtön. Mesélj,hogy is történt?
- Igen az 51. percben léptem pályára Széki Attila helyett és az 53. percben pedig sikerült is rögtön betalálnom, aminek nagyon örültem hisz ezért küldött be Vígh Péter, edző. Frank Richárd átadását sikerült gólra váltanom, a másodiknál pedig Barczi Dávid nagyszerű passza után sikerült betalálnom.
Nagyon jól muzsikált a csapat, szinte nem volt közepes teljesítmény sem. A felkészülés volt tökéletes vagy a csípős idő miatt pörögtetek?
- Már a meccs előtt látni lehetett, hogy mindenki nagyon motivált és elszánt és ennek meg is lett az eredménye, a 20. percben már 2 góllal vezettünk. A kemény, pörgős edzések meghozzák eredményüket, ez a meccs jól mutatta, hogy ebben az nb3-as bajnokságban mindenki ellen esélyesként léphetünk pályára még idegenben is. Ennek minden meccsen ki kell jönnie és akkor a bajnoki cím lehet a cél.
A héten több feladat vár rád, hisz gondolom a Fradi ellen is játszol az U19-ben csütörtökön, vasárnap meg jön az RKSK az NB3-ban. Akkor kétszer két gól?
- Így van csütörtökön rangadó az FTC ellen, itthon amelyet mindenképp hoznunk kell, hogy a múlt heti Honvéd elleni botlást kijavítsuk. Újpest-Fradi mindig az év legfontosabb meccse. A hétvégén a RKSK - Rojikot fogadjuk, amely nem ígérkezik könnyű meccsnek, de mindent megteszünk a győzelem érdekében. Nagyon remélem, hogy ismét góllal (gólokkal) járulhatok hozzá NB 3-as és u19-es csapatunk győzelméhez és a gólokhoz jó játék is párosul majd.
|