: Edző mérkőzés: Haladás II-Újpest FC II |
Edző mérkőzés: Haladás II-Újpest FC II
2009.01.28. 23:04
Simon Attila kétszer volt eredményes, és Szabó Bence is betalált
Az Újpest FC II szerdán este 18:30-tól az Illés Akadémia műfüves pályáján a Haladás második csapata ellen lépett pályára. A felkészülési mérkőzést a mi együttesünk nyerte, 2-0-s félidő után 3-0-ra.
A kezdőcsapatunk így állt fel: Horváth T. – Privigyei, Dvorschák, Csarapics, Hibó – Bori, Wilson, Frank R. – Lázár B., Simon A., Szabó B.
Szentes Lázár vezetőedzőnek már a 40. percben változtatnia kellett, mivel Lázár Bencét hasfájás miatt le kellett cserélnie. A támadó középpályást az ősszel az U19-es keretben szerepelt Popovics Bertold váltotta. Az 55. percben Frank Richárd helyett a Celldömölkről érkezett próbajátékos, Horváth Ádám lépett pályára, majd a 70. percben Litauszki Róbert váltotta Privigyei Ádámot.
Az erős szélben, kellemetlen időjárási körülmények között lejátszott meccs első félideje kiegyenlített játékot hozott, a második játékrészben azonban egyértelművé vált az újpesti mezőnyfölény. Csapatunk ekkor távoli lövésekkel is nagy veszélyt jelentett a hazaiak kapujára.
Az első gólt Simon Attila szerezte a 28. percben: csatárunk 16 m-terről lőtte ki a jobb alsó sarkot. A 41. percben Popovics ugratta ki Simont, aki átemelte a labdát a kapus fölött, majd érkezett Szabó Bence, és egy méterről a hálóba lőtt. A harmadik találatunk a 80. percben esett, amikor egy óriási tüzijáték végén kipattanó labdát Simon lőtt 10 méterről a hálóba.
Sallói istván sportigazgató lefújás utáni villámértékelésében kiemelte a védelem stabilitását, továbbá Wilson Electo, Bori Gábor és a két gól szerző Simon Attila teljesítményét.
|