: Kurucz Péter a West Hamhez szerződik |
Kurucz Péter a West Hamhez szerződik
2009.02.02. 19:32

A tehetséges kapus tavasszal kölcsönben szerepel az angol klubnál
Az Újpest FC és a West Ham United mai megállapodása értelmében csapatunk tehetséges kapusa kölcsönjátékosként a londoni klubnál folytatja pályafutását. A 20 esztendős játékos egyelőre fél évre szerződik a Premier League-ben szereplő klubhoz, amely opciós joggal rendelkezik a játékjog megvásárlására. Amennyiben a West Ham él ezzel a jogával, további négy esztendőre szerződteti Pétert. Mint ismeretes, kapusunkat az angliai túra során a felkészülési mérkőzéseken figyelte, majd három napig külön is tesztelte a West Ham, amely akkor úgy nyilatkozott, nyártól lehet esedékes a szerződéskötés. Az angol klub szakmai stábja számára azonban annyira meggyőző volt a játékos teljesítménye, hogy már a mostani átigazolási szezonban leigazolták őt. Az Újpest FC-t a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, Joe Böröcz képviselte a tárgyalásokon.
|