: Interjú: Tóvizi Tamással |
Interjú: Tóvizi Tamással
2009.04.17. 16:11

"Együtt a védelem"
- Túltette magát a csapat vasárnapi vereségen?
Szerintem sikerült, bár még néha érzek egy-két negatív dolgot az edzésen belül, de ezt meg fogja tudni oldani a csapat. Az öltözői hangulattal semmi probléma nincsen, maradt ugyanolyan jó. Viszont a következő meccseket meg kell nyernünk, ahhoz, hogy ne tegyük magunknak szorossá a bajnokságot.
- Összeáll a megszokott védelem a hétvégére. Ez jót tesz majd a gárdának?
Mindenképpen örülök neki. Jót fog tenni a csapatnak, hogy hátul olyan emberek játszanak, akiket már ismernek. Remélem, nem fogunk gólt kapni, de az a fontos, hogy eggyel többet rúgjunk az ellenfélnél.
- A hétvégén a stadionban játszotok, várhatóan sok néző előtt. Mit vársz a találkozótól?
Én is remélem, hogy sok néző lesz a meccsen és szurkolnak majd nekünk. Biztos, hogy segítene a csapatnak, plusz erőt és motivációt jelentene nekünk, illetve jó lehetőség arra is, hogy többen megismerjék a játékosokat. Az, hogy a stadionban lesz a találkozó, azt hiszem a csapat érdeme, mi vívtuk ki, a vezetőktől pedig egy jutalom.
|